Hideg volt. A szél hihetetlen erővel dörömbölt a házak ablakain. Itt-ott bekukkantott a boltíves kapualjak alá, de nem időzött sehol sokáig. Felkavarta a szállingózó hópelyhek kupacokba gyűlt hadát, makulátlan fehérséggel vakítva el a napot. Mintha védeni akarta volna a tél szimbolikáját. Mintha óvni próbálta volna az ezerarcú, piciny hópelyhek mindegyikét a hosszú, mérges naracssárga nyalábokban érkező melegtől.

Jin a hűvös üveglapnak döntötte fejét. Hátához simult a nehéz szaténfüggöny bársonyos anyaga. Kezében egy bögre teát tartott, miközben szüntelenül bámult a szemközti téren ragyogó lámpák ölelésében magasodó szoborra. Pár hete még valami játékos kedvű fiatal mikulássapkát  húzott a kőből kifaragott történelmi személy rideg fejére. Mára már a szél azt is messzire sodorta.

Nagyot sóhajtott a fiú, melynek következtében az ablaküveg tejfehérré párásodott egy szabálytalan kör alakú foltban. Szomorú volt. Úgy tervezte, hogy ma még utoljára kimegy a térre és végigsétál a karácsonyi vásáron, miközben belélegzi a fenyő nehéz, viaszos illatát és a mézeskalács forró, fűszeres aromáját. De az idő zord volt már akkor is, amikor a fiú izgatottságának hála, kora hajnalban ébredezni kezdett.

Egyszerre csak két tenyér simult a bámészkodó fiú derekára. Szívverése felgyorsult, ahogyan a kezek utat találtak a hasfalára, majd fürge mozdulattal felgyűrték a puha, meleg pulcsi alját, hogy beférkőzve alá, hűvös érintéssel üdvözöljék a selymes, hófehér bőrt.

Jin hátraejtette fejét a mögötte álló alak vállára, s szemét becsukva sóhajtott fel, ahogyan megütötte az orrát a számára semmivel össze nem tévesztehtő, enyhén fahéjas, édeskés illat.

Egy pillanatra megfeledkezett a világról, s hagyta, hogy a pulcsija alá férkőzött ujjak lágy köröket rajzoljanak lapos hasára, keskeny derekára. Csak évezte a tökéletességet, amellyel a karok ölelésébe illet.

Aztán elcsattant az első csók a fiú pulóverrel borított vállán. Majd elcsattant a második is, ezúttal az arcán. A következő már a szája sarkára érkezett forrón és végtelenül gyengéden. A fiú már várta az utolsót, ajkait kissé elnyitotta, de hiába törtek szét a másodpercek, a várt csók csak nem érkezett, ami végtére is elég ok volt arra, hogy Jin kinyissa szemét, s a másik tökéletes vonásaira nézzen.

Lélegzetelállító volt. Tőle alig pár centire, a gyér fények közt is ragyogott a másik arca. A mézbarna íriszek elnyeltek minden fényt, a meggypiros ajkak kedvesen görbültek felfelé, s a tekintet… az a végtelenül elragadó, óvatosan szerelmes tekintet, amelytől a forróság mindig elöntötte Jin szívét, most is ugyanúgy olvadt az övébe, akár évekkel ezelőtt.

Észrevétlenül gördültek le az igazgyöngynél is drágább könnycseppek a fiú arcán. Fejét még mindig a mögötte álló vállán pihentette, tekintetét még mindig rabulejtette a másik éteri szépsége. Egyedül szíve dobbant csak nehezebben, ahogyan gondolatai ködbe burkolózva nyitották meg könnycsatornáit.

Az szemközti falon lógó óra éppen hatot ütött, amikor Jin ajkán végre csattant a csók. Kétségbeesetten, forrón és szeretőn. A bőrét csiklandozó ujjak remegni kezdtek, a libabőr testének minden négyzetcentiméterét beborította, s ő csak bámult fel, fel a mennyezeten éktelenkedő repedésre, s könnyei megállíthatatlanul csorogtak.

-          Úgy hiányoztál… - Jin fülében visszhangot keltettek az elsuttogott szavak, miközben arcát aggodalmas pillantások kereszttüze kutatta, mígnem az egyik, testén garázdálkodó kéz arcára nem csusszant. Akkor a fiú lehunyta a szemét, s hagyta, hogy a hosszú zongoraujjak kegyetlenül morzsolják szét az arcát szabdaló könnyeket.

Mikor Jin újra kinyitotta a szemét, egy halvány mosollyal találta szembe magát. Akár a tavasz első napsugara, úgy ez is valami újat ígért. Valami százszor szebbet, valami ezerszer igazabbat.

-          Csinálok egy másikat, jó? – Azzal a fiú kezéből kivették a bögrét, amiben még néhány korty, immáron kihűlt, színtelen tea örvénylett a mozdulatra.

Jin továbbra is szótlanul figyelte, ahogyan az alak keze lecsusszan a derekáról, majd egy félfordulattal megindul a konyha felé.

-          Jaehwan! – A fiú ajkai azonnal szóra nyíltak, ahogyan a fiú hátával találta szembe magát.

Meg sem várta, hogy a másik megtorpanjon, csak mozdult, egy hosszú lépéssel átszelte a közéjük lopakodott távolságot. Arcát a másik fiú izmos, meztelen hátába temette, karjai pedig indaként fonódtak a keskeny csípőre. A lendület azonban túl nagy volt, a két fiú esetlenül megingott, s néhány csepp tea a parkettán koppant.

-          Hé, hé. – Jaehwan lassan megforult az őt rabul ejtő karok között, s szabad kezének hosszú ujjaival a fahéjszínű tincsek közé túrt. – Óvatosan – motyogta a fiú inkább magának, mintsem párjának, mielőtt újabb csókban forrt össze ajkuk.

Az ablakpárkányra helyezett égők színe pirosra váltott. Leheletnyit megszínezte az ablaküvegen szirmaikat bontogató jégvirágokat, melyek vágyakozva kukucskáltak be az aprócska ház nappalijában édesen összesimuló pár meghitt pillanatán osztozva.

Boldog Karácsonyt, Anna ♡